A Magyarok Istene
Az alábbi novella a Máriahalmi Irodalmi Pályázat felnőtt kategóriájának egyik különdíjasa volt.
A Magyarok Istene
A múlni nem akaró forró nyári napok egymásutánja ez évben is megalkotta azt a sajátos kompozíciót, amit csak az tud leírás alapján átélni aki lakott már nagyvárosi betondzsungelben egy egész nyarat. Ahogyan a vibráló beton vizualitása mellé bekúszik a járdák savanykás szaga, és az ottfelejtett emberi vizelet találkozik a kutyák félsikerrel bezacskózott exkrementumával: tényleg sajátos. Szokták mondani az ott lakók, hogy ha lenne valami fa a környéken na az most pusztulna ki és hát nem tudok vitatkozni. Ilyenkor a nyitott ablak elkeseredett életbenmaradási kísérlet csupán. A klíma; az a nagy szám. Lehet az a legótvarabb söntés vagy a szutyok sarki kisbolt: ha van klímája odamész téblábolni és egy francia sajtász kifinomult sznobizmusát megidéző beleéléssel, fél órán át mustrálod a két trapistát a hűtő előtt -hiába gyártják mindkettőt ugyanott- csak hogy lubickolhass a hidegben.
Szóval az évnek ezen a komfortosnak nem nevezhető napján úgy délelőtt 9:48 körül csilingelni kezdett a Szuterén Lottózó ajtajához szerelt kínai piacos szélcsengő, jelezve, hogy vásárló érkezett.
-Nna mi van má’. Jaj, szia Teca! Szorul az ajtó alig bírtam bejönni.
-Jó reggelt Béla! Tudom, ma kezdte. Szóltam már a főnöknek.
-Nézd már meg nyertem e! – a tipmix szelvényt Béla gyakorlott mozdulattal dobta be a plexire vágott kis nyíláson-. Meg adj egy kaparósat. Ne azt! Az sose nyer. Az egyiptomosat. Legyen kettő, Te válaszd ki! Köszi. -zsebéből elővett egy aprópénzt és nekiállt kaparni a szelvényeket, miközben beszélni kezdett- De jó ez a klíma! Így azé’ el lehet lenni egész nap. Lujó volt már?
– Itt ugyan nem.
– Tegnap úgy eltűnt a Kampecból mint az aranyóra. Dumáltunk a pultnál aztán ki kellett mennem telefonálni mert tudod ott lent nincs térerő. Még az ablakból láttam, hogy iszik egy jégert az egyik külföldi gyerekkel abból a csapatból akik beestek tegnap. Mire visszamentem nem volt sehol aztán én is hazamentem….nna ez nem nyert semmit – majd kaparni kezdte a másik sorsjegyet is-.
-Ma még nem láttam, de kétlem, hogy ez így marad -válaszolt Teca. A Klára nem engedi otthon inni, a bolt elől elzavarják, a Kampec meg csak négykor nyit.
-Nem egyszerű a forma mi? -nézett fel Béla a sorsjegye fölül széles mosollyal- Vigyázni kell vele, mert ha nem figyelsz simán megissza a piádat. Ott előtted, a szemed láttára rányúl aztán sutty, lehúzza. Mondtam is neki múltkor, hogy Te Lujó én még ennyire értelmes embert nem láttam mint te aki ennyire hasonlít egy lepukkant alkesz csövesre. De azért csípem a csávót -tovább kapar-.
-De milyen vagy már!…Fura egy figura a Lujó de annyira azért nem gáz.
-És ott van! -csattant fel Béla- Ezen visszajött a szelvény ára -majd lefújta róla a port és két ujja közé fogva lebegtetni kezdte mintha az arany tikett lenne Willy Wonka csokigyárába-. Mondtam, hogy jó ez az egyiptomos. Mivan a tippmixszel?
-Semmi. Elment az egész a kuvaiti Al-Jahra – Yarmouk meccsen. X-lett. Nem is értem minek ilyenekre fogadni, ismered ezeket egyáltalán?
-Ezt Teca te nem értheted, ez tudomány -tagolta lassan Béla-. Művészet és tudomány. Utánajárás, olvasás, fifika és kurázsi. Az egzotikumokban van a lóvé nem a fradi-újpestben meg a bayern-barcában. Sima 2-es kellett volna legyen. Nem én tévedtem, azok játszottak rosszul. Leszarom. De jó idő van itt. Megihatom a keserűmet?-és már törte is el a nyakát a kétdekásnak.
– Ne már Béla! A főnök megtiltotta, hogy itt menjen a piázás! – de mire a mondat végére ért, a filléres lőre már megkezdte a felszívódást Béla gyomrában.
– Áhh. Ez életmentő volt! -sóhajtott elégedetten-. Na köszi mindent, én mentem.
Béla éppen a kijárat felé vette az irányt amikor a szélcsengő ismét vendéget jelzett. A szomszéd kisboltból jött át Zsuzsa, a kasszás. Béla udvariasan előre engedte miközben kaján vigyorral az arcán köszönt egyszerre Zsuzsának és mély dekoltázsának is. Ugyanazzal a lendülettel távozott a pokoli hőségbe de azért még visszatekintett, hogy egy pillanatra a kasszáshölgy hátsó oldalán megbújó erényeket is szemrevételezhesse.
-Szia Teca! Fel tudnád törni nekem ezt a huszast? -kérdezte Zsuzsa miközben vadul rágógumizott és lakkozott körmei között egy bankót lobogtatott- Úristen nem fagysz itt meg?
-Jó ez így! Nem bírom a meleget-válaszolt Teca-. Ha tehetném itt is aludnék. Várj, megnézem. Egy tizes, két ötös jó lesz?
– Jó hát csak nem tudok visszaadni a Lujónak. Nagyon elemében van. Egyfeszt csak magyaráz, hogy mi volt vele tegnap este. Egy szót se értek belőle pedig még józan.
– Ja, halottam, hogy gyorsan kellett hazamennie a kocsmából. Hát kitartást hozzá!
– Ne örülj, jön majd ide is! – szólt Zsuzsa barátságosan-.
– Remek! -sóhajtott Teca-.
– Na ha már itt vagyok adj egy Black Jack-eset! -kaparni kezdi, miközben tovább beszél-Nálunk a boltban nincs hely szédelegni, az utcán meg dögmeleg van. Amúgy is a vásárlók fele csak azért jön le boltba, hogy ne kapjon otthon hőgutát… Nem nyert. Na mindegy. Kijössz cigizni?
– Ja, mehetünk.
Teca kotorászni kezdett az e-cigije után a lakkozott krokodilbőr utánzat neszeszerében amikor a nagy slunggal kivágódó ajtó őrült lármával verte félre az amúgy szelíd hangú szélcsengőket. Zsuzsa és Teca hirtelen megugrottak és egyszerre kapták oda tekintetüket. Az ajtóban Lujó állt arcán olyan ábrázattal mint amikor az ember vendégségben véletlenül lever egy vázát. Egy pár másodpercig nyakát behúzva zavart csendben várt valami lecseszés félére, majd megszólalt:
– Uhh bocs Teca! Szorul az ajtó.
– Lujó basszus! Tudom de akkor is!-dörrent rá Teca ijedtében.
– Azt hittem zárva vagy de láttam Zsuzsát és kicsit jobban rányomtam aztán hirtelen…hát jól kinyílt.
– A frászt hoztad rám! -kezdett rá Zsuzsa szemrehányóan. A TEK-esek szoktak így megérkezni.- majd folytatta – Ha már itt vagy: Négyezer-hétötven volt a cehhed. Itt van tizenöt a visszajáró,- kettőötvenből meg meghívtál egy Black-Jackre. Annyit nyertem vele, mint ma délelőtt veled.
– Jól van drágaságom! Teca, 20 sorsjegyet kérek! Mindegyikből legyen benne. Te válaszd ki őket, arany kezed van!-indított Lujó már felszabadultabban-.
– Hát hogyne! – mondta Teca enervált hangon és visszatette az e-cigit a retiküljébe.
– Na jólvan’ szia Teca én mentem mert ahogy látom ez hosszú lesz -búcsúzott Zsuzsa-. Majd cigizünk ebéd után.
Azzal elindult a kijárat felé ahol Lujó még mindig a kitárt ajtóban állt a küszöbön bebocsátásra várva miközben tartotta az ajtót Zsuzsának amíg az távozott.
– Jaaj ez a Zsuzsa! – kezdte Lujó nagy sóhajjal miután becsukta az ajtót- Imádom! Ha nem lenne a Klára randevúra hívnálak téged aztán ha nemet mondanál akkor rástratolnék erre a kasszások gyöngyére. Uh de jó itt! Ottkint izzadtam mint egy rúd párizsi itt meg mindjárt kuporgunk mint a makk ász. Meg kéne csináltatni ezt az ajtót. Bár nem az én bajom úgyhogy mindegy. – Te hallod, Teca?! Mi volt velem tegnap este! Azt se’ tudom hogyan meséljem.
– Addig jó! -bökte oda Teca miközben a sorsjegyeket válogatta-.
– Hahaha-nevetett gúnyosan Lujó aztán suttogóra vette a hangját és közelebb hajolt a plexihez- Jelenésem volt!
– Mid? Hol?? -értetlenkedett Teca-.
– Nem úgy! Hanem -újra suttogóra fogta- szellemet láttam.
– Szellemet.
– Azt bizony és beszéltem is vele! Megjelent nekem…-még közelebb hajolt és úgy, hogy csak Teca hallja a fülébe súgott, akinek szemei egyszerre elkerekedtek.
– A Magyarok milye? -fakadt ki hangosan Teca- Neked elmentek otthonról Lujó?! Igyál inkább akkor kiszámíthatóan vagy hülye.
– De bizony! -húzta ki magát büszkén. A Magyarok Istene! És beszéltem is vele.
– Hol?
– Hát otthon. Én a konyhakövön feküdtem ő meg a konyhaasztalnál ült az én helyemen. Nemzeti szín atlétatrikó volt rajta meg az én Sport papucsom. Szívta a barna szofit és vörös fröccsöt kortyolgatott. A feje fölött fényesség és úgy ette a cseresznyepaprikákat egymás után mint a földimogyorót.
– Na ne mond! -lepődött meg Teca teátrálisan- És mit beszéltél vele? Nem adott egy maflást amiért egy kínainak adtad el a présházadat Gyömrőn?
– Nem, arról nem beszélt. De elmondom mi volt. Ezt megpukkanthatom hozzá? -kérdezte izgatottan miközben egy doboz sört vett elő egy szatyorból. Ugye nem baj?! Kint hamar megmelegszik meg amúgy is olyan éhes vagyok nem győzöm inni a sört.
– Ne már Lujó! A főnök megmondta, hogy…
De Tecának nem volt esélye a szeszt ész érvekkel a dobozban tartani. Innentől kezdve Lujó nagy elánnal kapargatni kezdte a sorsjegyeket nem is figyelve rájuk miközben hadarva, már-már érthetetlenül kezdte mesélni az élményeit a Magyarok Istenével. A beszámolója sok helyütt tartalmazott ködös vagy értelmetlen részeket, de elmondhatjuk, hogy ha lett volna egy jegyzőkönyv vezető Lujó fejében a Jelenés alatt, valami ilyesmiket gépelt volna le a diskurzusból:
„Jegyzőkönyv
Jelenlévők: Szabó Lajos
Magyarok Istene
Klára (néha)
Téma: Beszélgetés a magyarok nagy dolgairól (részlet)
MI: Eleve a teremtésetek is hosszabb volt.
L: Há’ de mé’?
MI: Úgy kezdtem, hogy kevés zsíron hagymát pirítottam, utána jött csak a „S lőn világosság”. Ezt jól megtartottátok mondjuk.
L: Azt a betyár…szóval ezért…
MI: Meg a három P-t.
L: Három P?
MI: Panír, Pörkölt , Pálinka. Ki nem hagynátok egy vasárnap sem. Szép munka! De van itt pár dolog azért Lujó. Behoztatok egy negyedik P-t, a politikát. Kedvem ellen való! Hányok a kereszttől annak a dunaparti lebujnak a falán! Meg a tíz parancsolat Lujó! Az nem kérés vagy ajánlás, hanem ahogy a nevében van: parancs. Nem úgy van ám, hogy minden reggel választok egyet, aztán vagy sikerül vagy nem. Meg azt a 6:3-at hagyjátok már. Barátságos meccs volt ráadásul majdnem 70 éve és senkit sem érdekel rajtatok kívül. Aztán ez a magyarságverseny mi köztetek?! Há’ mostanában minél nagyobb magyar valaki annál több magyart utál. Hihetetlenek tudtok lenni.
L:És megbűnhődtük már a múltat s jövendőt?
MI: Mit bűnhődtél te hülyegyerek? A világ egyik legjobb helyén éltek, de ha kapnátok rá EU-s pénzt lecsapolnátok a Balatont és letérköveznétek azt is. Jó idő, szép tájak, minden létező évszakból kaptatok egyet! Édesvíz, gabona, gyümölcsök, jó nők. Az egyik legszebb nyelvet intéztem el nektek és olyan szomszédokat, hogy ha erre nézel lásd hová nem kellene jutni ha meg arra akkor lásd hogyan kéne csinálni. De ahogy látom, sikerült összekevernetek melyik melyik, hadd gratuláljak! Micsoda bűnhődés. Tudod mennyi meló volt mindezt kilobbizni nektek a nagyfőnöknél? Ti meg csak nyavajogtok állandóan. Kazincbarcikáról mindjárt Thaiföldre kell rohanni közben Aggtelek fél óra kocsival. Áhh.
L:De a háborúk.
MI: Khm..Jó hát abban van valami. Trianont azt például benéztem. Szabin voltam a XX.században, de hidd el én sem akartam elhinni azt ami várt mikor visszajöttem. Próbáltam javítani a helyzeten a rendszerváltással de hát..na mindegy.
L:És..és..tényleg a Szíriuszról jöttünk?
MI: Maradj már! -belekortyol a fröccsbe- Dehogy. Igaz ami igaz, volt egy kísérlet a Szíriuszon réges régen. Egy egész bolygó, maga a paradicsom és betelepítve csak magyarokkal -elmerengett majd mint aki álomból kelt feleszmélt- de kudarcba fulladt. De még milyenbe. A főnök olyat soha többé nem fog engedni az tuti. Mondjuk nekem tetszett -maga elé bámulva vigyorogni kezd- és ahogy elnézlek ott a földön neked is tetszett volna.”
Mialatt ilyen és ehhez hasonló kis dialógusokat idézett fel Lujó, Teca hümmögött, hogy úgy tűnjön figyel. Közben kiszolgált pár betérő vendéget akik rögtön feszengeni kezdtek amint felfogták miről beszél ez az ipse. Volt aki egyenesen kikérte magának , hogy ez nettó istenkáromlás és bár Teca erre nem volt olyan érzékeny, egyet kellett értenie a felháborodással. Próbálta is kérni Lujót, hogy legalább addig hallgasson amíg van bent más is, de hiába. Amikor jobbára a végére ért a beszámolónak és a negyedik kiürült sörösdobozt is a Lottózó kukájába dobta, a felidézett élmények hevében summázni kezdte gondolatait és megvonni néhány tanulságot, mintha ő maga is Isteni beavatást nyert volna el.
– Meg amit még mondott nekem ott, hogy az mondjuk furcsa, -merengett Lujó – hogy mindeki hülyébb nálunk mégis nekünk a legrosszabb a sorsunk nem?! Azaz hogy..érted Teca. Meg mondta, hogy milyen kreatívak vagyunk ha például viccgyártásról van szó. Rendőr, anyós, szőkenő, cigány, meleg, angol, skót, állatok, székely, zsidó, hogy mást ne mondjak. De magyar vicc, az egy darab sincs. Még a kategória sem. Tudod, ami rólunk szól és hát nem kellemes belátni. Tudod te na.
– Háát, végülis. Most úgy én sem tudok most hirtelen. Ami kimondottan..-szólt Teca zavartan, mert ezen most tényleg elgondolkodott.
– Na ugye!-csattant fel Lujó- Még Auschwitzon is előbb humorizálunk mint magunkon. Gyorsan ki is találtam kettőt, hogy legalább valami legyen. Nna, szóval: Mennyi pénzt szeretne keresni egy átlag magyar?
– Nem tudom. Sokat. Euróban.-töprengett Teca mert még sosem gondolkodott el ezen
– Egy forinttal többet mint a szomszédja.-Lujó vigyorogva fürkészte Teca reakcióját de a hatás elmaradt- Jólvan na, nem kell fetrengeni a röhögéstől de valami ilyesmire gondolhatott. Meg hogy: Mi az a két dolog amit legjobban utálnak a magyarok? Ne gondolkodj, elmondom inkább: Ha nincs munka meg ha dolgozni kell.
– Na ez azért nem igaz mindenkire, sőt sértő egy csomó emberre nézve.-ágált Teca- Én speciel nem nyavajgok a meló miatt.
– Hujjujj, hirtelen milyen érzékeny lettél Teca. Amikor meg a rendőrök vannak porondon?? Nem hallom, hogy felsorolnák melyikre nem igaz. Na jó náluk pont kevés a kivétel de mondjuk a skótok? Nem ágálsz te se’ amikor a Zöldséges Imre parádézik itt a vicceivel, hogy „jaaaj Imre, hogy lehetsz ilyen, nem is mind olyan”. Mondjuk ha már lóvé én azt a mondást osztom, hogy a Hollandok skótabbak a zsidóknál. Jól van na nem kell itt húzni a szád, nem én találtam ki hanem a volt főnököm mondogatta, nekem egyikkel sincsen semmi bajom.
Lujó itt kis szünetet tartott és egy nagy sóhaj kíséretében, jól láthatóan igyekezte rendszerezni gondolatait. Végül utolsó lendülettel még egyszer megpróbálta feldolgozni élményeit.
– Jaj meg vagyok teljesen menve Teca! Há’ mi volt ez velem múlt éjjel? Tudom nem hiszel nekem de akkor is úgy volt ahogy mondtam. A Klára is mondta reggel, hogy húzkodott a szentszellem a konyhakövön én meg csak ismételgettem, hogy „beszélj hozzám, beszélj hozzám„ meg vonaglottam mint akinek nyomkodják a gerincvelőjébe az öngyújtó szikráztatóját. Tudod Teca, azt az elektromosat.
– Nem tudom az milyen Lujó -vetette oda fel sem pillantva miközben átszámolta a kasszát-.
– Én sem de ez olyan volt. Emlékszem a suliból mikor azzal cseszegtettük egymást, meg abajgattuk a csajokat vele. Na de most ez tökmindegy. Szóval ott volt előttem Teca. Ott volt előttem és beszélt hozzám. És hát nem volt túl jó kedvében de nem volt para, nem úgy mondom, csak kábé mint amikor a muter nyitott ránk süldő korunkba’ ha éppen bontottuk le a lakást. Na olyankor aztán a mondat elején még a halál volt a legszebb ami kilátásba volt helyezve, aztán a nagyívű gondolat végén elért oda, hogy kész a süti jöhetünk tömni az arcunkba bele. Ilyesmi hangulata volt.
– Jó hát elhiszem, hogy volt veled valami mert a keserűtől nem szoktál így odalenni -adta meg magát Teca, hátha így hamarabb szabadul-. Meg ha a Klára is mondja..
– Mondja!
– De azért -Teca itt szünetet tartott és körbenézett nehogy hallja valaki- a Magyarok Istene?! Egyáltalán az meg mi? Mi még hittanon úgy tanultuk, hogy egy az Isten bla bla bla. Vagy má’ ez is olyan népinemzeti lett?
– Há ja! Ezt én sem értettem már a Petőfinél se. Csak szavaltuk, szavaltuk és azon kattogtam mi az, hogy Magyarok Istene az egy másik Isten? Vagy mi? Aztán láttam, hogy a tiszteletes is szavalja úgyhogy úgy voltam vele, ha mindenki leszarja hát én mit gyötörjem magam. Na mindegy én mentem! Szia Teca, örültem! Úgy jó a vendég ha haza is megy nem igaz?-röhögött. Nyert valamelyik kaparós? A tiéd lehet.
Azzal Lujó irányba állt hazafelé. A nap további része nyugodtan telt.
Ebédszünet után Teca kiment cigizni Zsuzsával. Zsuzsa elmesélte neki, hogy a Klára állítólag kihívta a mentőket a Lujóra mert folyton ezzel a Jóisten látomással jött vagy mivel. Azok meg bevitték a pszichiátriára egy kicsit lenyugodni. Kemény dolgok ezek.-bölcselkedtek.
További eseménytelen órák után három körül toppant be Gyuszi, a Kampec tulajdonosa.
– Szia Teca! Lujó volt itt?
– Volt. Bár ne lett volna. Összevissza magyarázott azóta meg már az elmeosztályon fekszik.
– Na ettől féltem. Tegnap volt egy külföldi brigád a kocsmában. Legénybúcsúsok valahonnan Dániából vagy Angliából mit tudom én nem én voltam a pultban hanem a Zozek. Mindegy ezek elkezdtek vadul piázni. Volt itt aztán olyan csimbumcirkusz, hogy csak na. Meg volt folyva az egész galeri, mondjuk ittak is rendesen de az egyik a fogassal smárolt a másik a budiban zokogott, hogy ezt az űrhajót ő nem tudja vezetni és le fog zuhanni, a harmadik csávó a kocsma előtt lejtőt akart rajzolni csikkel a járdára, hogy hazagurulhasson a lemerült elektromos rollerrel. Ha én vagyok és meglátom ezt biztosan kivágom őket. Ma visszanéztem a kamera felvételeket, hogy mi volt itt és láttam, hogy ezek nekiálltak a saját italukba keverni valami cuccot. Nem tudom mi volt az, de nem béres csepp azt elhiheted. Aztán azt is felvette, hogy a Lujó szépen kérdés nélkül lehúzta az egyiknek a jégerét amikor bratyiztak vele a pultnál. Szokott ilyet az az idióta. A csávó meg csak pislogott, hát gondolom tudta mi lesz ebből. Gondoltam szólok, ha előbb találkozol vele mond meg neki jöjjön le, a vendégem egy sörre meg ottmaradt a számlája is de akkor inkább rácsörgök a Klárára, hogy vigye haza nyugodtan azt a szerencsétlent nincs neki semmi baja. Legalábbis nem bolondabb mint volt.
– Áhh de kár, hogy nem délelőtt jöttél amikor itt volt és engem fárasztott! Hamarabb hazament volna és most nem lenne kiütve a Nyírőben.
– Jöttem én kilenc körül, de nem nyílt az ajtó! Azt hittem zárva vagy. Most mondta a Zsuzsa, hogy csak szorul, nyomjam meg rendesen…Na mennem kell, Szia Teca!
Varga Zsolt