Mókus Geri
Az alábbi novella a Máriahalmi Irodalmi Pályázat ifjúsági kategóriájának második helyezettje volt.
Mókus Geri
Gerike nagyon rendetlen kisfiú volt, minden fára és falra felmászott. Hiába kérlelte édesanyja, hogy ne csinálja, ő mégsem hallgatott rá. Különleges mászó tehetsége volt. Minden nap felment a kedvenc helyére, egy erdő melletti romos kis házhoz, s ott a fákon gyakorolt. Egyik nap a templom tornyára igyekezett felfelé, villám hárítón kapaszkodva. Felért a templom csúcsára. Idáig még sosem jutott el. A villámhárító a súlya alatt elgörbült, s a kis Geri elvesztette egyensúlyát, ráesett, majd átszakította a templom tetejét. Ahogy zuhant súlytalannak érezte magát, úgy érezte mintha a pillanat az örökkévalóságig húzódna.
Karját fájlalva ébredt otthon. Nem emlékezett arra, mi történt és hogy érkezett haza. Mikor megkérdezte, édesanyja azt mondta, az orgona mellett találtak rá eszméletlenül. Szerencséd volt, hogy megúsztad egy karfájással! – sopánkodott – Sokkal rosszabb is történhetett volna. Ezek után anyja még inkább féltette gyermekét. Egészen gimnazista koráig titokban mászott a fákra és épületekre. Két diáktársával elkezdtek edzeni, gyakorolni, hogy teljesüljön gyerekkori álmuk: hogy artisták lehessenek. Geri, Robi és Adél, hárman megalkották a Moonshine trio nevű artista csoportot. Csatlakoztak egy vándorcirkuszhoz, ahol főbb műsorszámukká vált a cirkusz-sátor legtetején tornázás és ugrálás ezüst színű, flitteres dresszben.
Itt tengették életüket addig a bizonyos előadásig.
Nagy Géza a cirkuszban dolgozott biztosítókötél felügyelőként és porond rendezőként. Volt egy gyanúja. Úgy vélte nejét, Terézt, elszerették tőle. Pontosabban egy valaki, Geri. Géza gyanúja nem volt alaptalan, de pontos se, ugyanis Robi volt a szerető.
Bosszúszomjjal átitatva kelt fel aznap reggel. A sátor megtelt nézőkkel, mire az előadás elkezdődött. Harmadik fellépőként érkezett a színpadra Geri. Felhúzták a sátor csúcsába, kezdte a műsorszámát. Lendült, elkapta a hintát, majd még egyet lendült és elkapta a hintát. Harmadjára azonban a hinta kicsúszott a kezei közül. Géza elengedte a biztosítókötelet. Ahogy zuhant súlytalannak érezte magát, úgy érezte mintha a pillanat az örökkévalóságig húzódna. Becsapódott a publikum közé. A hirtelen kiáltások, rémült sikolyok betöltötték a levegőt. Mindenki reszketett, egy nő volt kivétel.
Egy nő aki soha többé nem lélegzett.
Geri nem érezte a lábát. Kétségbeesetten próbálta mozgatni, eredménytelenül. Kinyitotta a szemét, látta a kórház fehér falait, körbenézett és paplanjára pillantott, melybe oly gondosan becsomagolták, nehogy baja essék. Észrevette a hiányt. A jobb lába helyén a takaró nem domborodott fel, mint a másik lábánál. Lerántotta magáról. Megrökönyödve bámulta, nem akarta elhinni, hogy élete egyik percről a másikra gyökeresen megváltozott. Nem tudta mindene volt a tornázás, a folyamatos életveszély. Nem akart mást, csak újra kezdeni ezt a napot, jobban figyelni a lendüléseknél és elkapni a hintát.
Nem szolgált vigaszként a hír, miszerint Gézát, az elkövetőt súlyosan megbüntetik tettéért.
Jó pár napba telt neki felfogni, hogy abba kell hagynia eddigi artista karrierjét.
Tolószékkel együtt távozott a kórházból, élete egyedüli biztos pontjára igyekezett: haza. A kis faluba, ahol felnőtt. Édesanyja már eltávozott, s a házat és a zsebkendőnyi földjüket ráhagyta. Geri vett egy lovat, és nekivágott egyszerű, falusi életének. Tenyérnyi földje kint volt a nagy szántások között, szántotta, vetette a, s a learatott szénát elraktározta télre, lovának. Mikor Geri az ötvenes éveit taposta, balesetet szenvedett, és az elgyengült bal lábától is meg kellett válnia. A faluban ráragadt a Mókus Geri becenév, mindenki így ismerte. Házának hátsó fele romokban állt, így ő az egyetlen szobában lakott. A sarokban pókhálók, az ajtó mellett egy ágy, és egy szekrénnyel szemben álló fotel. Nem több. A fotelben ül a hetvenes éveiben járó Mókus Geri és merengve nézi a szekrényben lógó egyetlen ruhadarabot: az ezüst dresszt.
Kökéndy Anna