Közösségi disznótort szervezünk

2020. február 22-én közösségi disznótort rendezünk a máriahalmi Kultúrházban.

Az esemény ötlete az I. Robin Wood rendezvény végén merült fel, amikor azon gondolkoztak a résztvevők, hogy mi lehetne a következő olyan esemény, ahol együtt lehetne valami közösségformáló dolgot csinálni. Kiderült, hogy sok tapasztalat van, sok új ember költözött a faluba, akik szívesen vesznek részt új dolgokban. Mivel Máriahalmon már korábban is volt közösségi disznótor, így egy korábbi hagyomány felélesztésére is sor kerülhet. A hagyományok és az új erők találkozása csak pozitív eredményt hozhat.

A disznótor minden rendezője önkéntesen vesz részt az előkészítő és szervező munkálatokban, a felmerülő költségek tehát csak a felhasznált anyagokból erednek.

Előzetes számításaink alapján egy mangalicát vágunk le, 30-40 ember részvétele esetén. Ha 50 vagy több jelentkező van a torra, akkor két disznót fogunk feldolgozni. Az elkészített ételeket a helyszínen elfogyasztjuk, ha marad valami, azt egyenlően osztjuk el a résztvevők között.

A kép illusztráció, nem a kiválasztott állat portréja szerepel rajta

A tervezett ételek:

  • orjaleves
  • toros káposzta
  • véres és májas hurka, kolbász
  • pecsenye főtt krumplival
  • tepertő

Az ételek mellé forralt bort is készítünk.

Hideg ellen

Költségek

A szervezés körülményeiből látszik, hogy 40 fő körül alakul legjobban az ár/érték arány: ennyien még jól tudnak lakni egy sertés feldolgozásával, az egész napos eszem-iszom 3200 Ft-ba kerül majd mindenestől. Igaz, hogy ekkor kevés lesz a hazavihető kóstoló. Ha 50 fölé emelkedik a létszám, akkor meg kell venni a második disznót is, ami miatt a fejenkénti költség emelkedni fog, de sokkal több lesz a hazavihető ennivaló is. Ha 80 fő eljön, akkor újra alacsonyak lesznek a költségek.

Természetesen támogatásokat is elfogadunk, hiszen ezzel lehet csökkenteni a költségeket: lehet ajándékozni alapanyagokat a sütéshez-főzéshez, de támogatói jegyet is vehetnek azok, akik fontosnak tartják, hogy az esemény elérhető legyen sokak számára, de nem tudnak személyesen jelen lenni.

Jelentkezés és támogatás

Az alábbi űrlapon jelentkezhet bárki, aki valamilyen módon szeretne részt venni a disznótoron. Egy családból elég egy kitöltő, nem kell mindenkinek külön regisztrálnia. Az űrlap lehetőséget biztosít adományok felajánlására is.

Mindenkit szeretettel várunk!